Zellerkrémleves

Az ősznek is megvan a maga szépsége. Ilyenkor a föld ellát minket különböző gyökérzöldségekkel, így érdemes kihasználni a benne rejlő lehetőségeket. Bár egész évben kapható, még is csak most van a szezonja a zellernek, ezért a szezonális táplálkozásnál előtérbe kerülhet. Nem csak a többi zöldséggel együtt használható, hanem önmagában is főszereplő lehet, egy kellemes krémleves formájában.

Hozzávalók

  • 1 felkockázott zellergumó (kb. 40-50 dkg)
  • 1 közepes, vagy nagyobb burgonya
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1-2 gerezd fokhagyma
  • 1 l húsleves alaplé
  • 1 tömlős krémsajt (kb. )
  • 2 dl tejszín (akár el is hagyható)
  • őrölt szerecsendió
  • só, bors ízlés szerint
  • 2-3 ek étolaj

Elkészítés

Az apró kockára vágott hagymát pirítsuk üvegesre az olajon. A zellert és a burgonyát vágjuk egyforma, 1×1 cm-es méretű kockákra. Lehet, hogy kicsit aprónak tűnik, de így egyrészt hamarabb megpuhul, másrészt úgyis össze lesz az egész turmixolva. Tegyük a zöldségeket a hagymára, és egy kicsit pirítsuk át. Azt vallom, hogy ha a zöldség egy kicsit megpirul, akkor sokkal jobb lesz az íze. Adjuk hozzá a zúzott fokhagymát, szerecsendiót, sót, borsot, alaposan keverjük össze, és engedjük fel a leves alaplével. Fedjük le az edényt, és főzzük puhára a zöldségeket.

Húsleves alaplé helyett használható leveskocka is, de akkor vegyük számításba azt is, hogy az elég sós, így majd inkább csak a végén sózzunk szükség esetén!

Zellerkrémleves

Zellerkrémleves

Ha a zöldségek megpuhultak, akkor nyomjuk bele a tömlős sajtot, és egy botmixer segítségével turmixoljuk össze az egészet. Öntsük bele a tejszínt, keverjük bele jó alaposan, és melegítsük fel forrásig. Arra ügyeljünk, hogy ne forraljuk sokáig, mert akkor a tejszínből kicsapódik a zsír, és az senkinek sem jó! Ha úgy gondoljuk, vagy a diétánk megkívánja, akkor akár el is hagyható a tejszín.

Egy kicsit pikánsabbá tehetjük a levesünket, ha sima leveskocka helyett füstölt ízű leveskockát használunk, vagy ha a tömlős sajt füstölt ízű!

Az elkészült levest felkockázott pirítóssal tálaljuk, valamint ha van otthon, akkor megszórhatjuk a tetejét apróra vágott zeller levelekkel!


Ha tetszik a bejegyzés, akkor nyomj egy lájkot, és oszd meg kérlek, hogy ismerőseid is értesüljenek róla!