Hozzávalók
-
20-25 dkg Újburgonyaszemélyenként
-
2,5 dkg Vaj
-
só
Leírás
Ez nagyon nem az a petrezselymes krumpli, amit a menzán adnak! Szerintem az elkészítése is egyszerűbb, és az íze nem is említhető egy napon vele.
Talán az egyetlen nehézség benne, hogy az igazán jó körethez kis szemű újburgonyára van szükség, ami eléggé szezonális portéka, így nehezebb lehet beszerezni. De ne csüggedj, mert a végeredmény kárpótol. A palócok igazán tudják, hogy milyen a jó étel, és ez ebben a köretben is megmutatkozik.
Elkészítés
1
Kész
|
Először jó alaposan mossuk meg a burgonyát, akár egy tiszta dörzsis szivacsot is használhatunk hozzá. |
2
Kész
|
Vágjuk fel a krumplikat apró kockákra (kb. 1,5 cm). |
3
Kész
|
Vegyünk elő egy akkora lábast, amelyben kényelmesen elfér a burgonya, tehát minél nagyobb legyen az átmérője. Akár egy magas falú serpenyő is megfelelő lehet. Olvasszuk fel a vajat tegyük bele a burgonyát és sózzuk meg. Ha a vaj teljesen felolvadt, akkor rázogatással forgassuk át a burgonyát, hogy a só és az olvadt vaj átjárja a krumpliszemeket, majd takarjuk le egy fedővel. |
4
Kész
|
A trükk az, hogy a só kivonja a krumpliból a vizet, ami így meggátolja, hogy leégjen, illetve a fedő alatt gőz is keletkezik, ami segíti a puhulást. Végül is gőzben főzzük a krumplit. Néha átrázogatva pároljuk puhára a burgonyaszemeket. Az sem baj, ha néhány szem egy kicsit megsül, az csak még különlegesebb ízt ad neki. |
5
Kész
|