1 0
Sült afrikai harcsa filé burgonyapürével

Oszd meg közösségi oldalaidon:

vagy másold ki a webcímet és oszd meg azt.

Sült afrikai harcsa filé burgonyapürével

Leírás

Megosztás

Ennek a halételnek az előnye az, hogy igazán könnyen, és gyorsan elkészíthető. Karácsony alkalmával például hasznos lehet, ha a menü gyorsan elkészíthető, és emellett akár ünnepies hangulatúra is lehet tálalni. Ha valakinek már elege van a rántott halból, akkor érdemes kipróbálni.

Hozzávalók

  • 2 db afrikai harcsa filé (a hal két oldala)
  • 2 ek étolaj
  • 1/2 kápia paprika
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2-3 tk morzsolt petrezselyem
  • só, bors

Elkészítés

Az elkészítés igazán egyszerű. Sózzuk be a halfiléket, és szórjuk meg egy kevés frissen őrült borssal. Egy serpenyőben forrósítsuk fel az étolajat, majd tegyük bele a harcsafilét. Csak annyi olajra van szükség, hogy ne ragadjon le a hal. Mivel ez bőrös filé volt, először a bőrös oldalával kezdtem sütni. Én kettévágtam a filéket, hogy ne legyenek olyan hosszúak, de nem szükséges. Akkor lesz jó, amikor már látjuk, hogy a filé fele átsült. Ez kb. 2-3 perc szokott lenni. Ezután fordítsuk át óvatosan a filéket, hogy ne törjenek szét, és süssük készre a másik oldalát is.

Ha az összes szelet megsült, akkor vegyük nagyon kicsire a lángot, mert következik a “mártás”. Mivel a halfilét nem tocsogó zsírban sütöttük, ezért a hal sem lesz túl tocsogós. Viszont nem mindenki szereti nagyon szárazon a halat. Ezért nagyon jó megoldás lehet, ha a serpenyőben visszamaradt olajhoz adunk egy kis nagyon apróra vágott kápia paprikát (vagy piros kaliforniai paprikát), apróra zúzott fokhagymát, illetve egy kis petrezselymet, vagy bármilyen zöld fűszert, amit szeretünk. Ha túl kevésnek találjuk az olajat, akkor tehetünk még hozzá, akár olívaolajat is. Először a paprikát tegyük az olajba, mert abból egy kevés víz kisül, ami segíthet abban, hogy a fokhagyma és a zöld fűszer ne égjen meg!

sult_afrikai_harcsa

Tálalhatjuk burgonyapürével, vagy a kedvenc köretünkkel. Tálalás előtt a halról húzzuk le a bőrét, ha nem szeretjük, de ha jól át van sülve, és valaki szereti, akkor rajta is maradhat. Locsoljuk meg a halat egy kevés fűszeres olajjal, és már élveztetjük is a fenséges ízeket.

Jó étvágyat!

előző
Almás pite
következő
Csipetke
előző
Almás pite
következő
Csipetke