Kijevi csirkemell

A hús jó! Ezen nem érdemes vitázni. A csirkemell számomra női hús, mert annyira különbözik minden mástól, egy kicsit száraz is, és valahogy a nők oda vannak érte. Egyébként nem annyira rossz, de azzal a szárazsággal kezdeni kellene valamit. Ha ki akarjuk rántani, akkor nem sok lehetőségünk marad. Meg kell tölteni valamivel, ami csökkenti a száraz érzést. És mi lehetne jobb, mint egy jó fűszeres vaj, ami olvadt lávaként bugyog ki a kész húsból, amikor kettészeljük?

Hozzávalók

Fűszervajhoz:

  • 6-8 dkg vaj
  • 1 tk mustár
  • 1 tk tárkony
  • 1 tk petrezselyem
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1/2 tk citromlé
  • só, bors

Csirkéhez:

  • 500 g csirkemell
  • 2 db tojás
  • liszt
  • zsemlemorzsa
  • 1-1,5 dl tej

Segédanyag: frissen tartó fólia (kb. 20×30 cm)

Elkészítés

A munkát, vagy inkább szórakozást? kezdjük a fűszervaj elkészítésével. Az első lépés, hogy várunk. Várunk, amíg a vaj szobahőmérsékleten felolvad. Persze nem folyós állagra, hanem csak annyira, hogy villával kényelmesen tudjuk összenyomkodni.

kijevi_csirkemell_vaj kijevi_csirkemell_fuszervaj

Adjuk a vajhoz a zöld fűszereket, a mustárt, a zúzott fokhagymát, citromlét, és ízlés szerint a sót, és az őrölt borsot. Villával alaposan nyomkodjuk össze, hogy egy viszonylag homogén masszát kapjunk. Tényleg legyünk alaposak, mert a vajhoz képest néhány összetevő arány elég kicsi, és nem szeretnénk, hogy ezek egy helyre koncentrálódjanak. A kész fűszervajat kaparjuk rá a frissen tartó fólia közepére, majd formázzunk belőle hengert. A henger két végénél szorítsuk össze az üres fóliarészt, és mintha a sodrófával nyújtanánk, tökéletesítsük a hengerünket. Ennek igazából semmi jelentősége, csak jól néz ki, ha ügyesek vagyunk, esetenként meg is nyugtat. Úgyis fel fogjuk darabolni a végén. 🙂 A befóliázott fűszervajat tegyük kb. 15 percre a mélyhűtőbe, hogy jól megdermedjen, és könnyen vágható legyen.

kijevi csirkemell zseb kijevi csirkemell toltve

Amíg a fűszervaj a hűtőben hűsöl, addig előkészíthetjük a húst. Egy mellből (ami igazából egy fél) két szeletet tudunk kihozni. Vágjuk le a húsról a hártyákat, és a szerintünk nem odaillő részeket. Most jön az a rész, ami sok háztartásban szokott probléma lenni. Kell egy nagyon éles kés, ami ráadásul hegyes is. Ezzel a késsel óvatosan vágjunk szép kis zsebet a hús szeletre. Ügyeljünk arra, hogy lehetőleg ne vágjuk át a húst, és a széleinél kb. fél cm-es hús maradjon. A közben jól megdermedt vajból vágjunk le egy darabot, és csúsztassuk be az előbb kialakított zsebbe. Zárjuk össze a nyílást, ha van egy kis fityegő húsdarab, akkor azt hajtsuk rá a vágásra.

kijevi csirkemell panirozva

Ha az összes hússzeletet megtöltöttük, akkor kezdődhet a panírozás. A hagyományos liszt-tojás-prézli hármast toldjuk meg egy kis tejjel. Erre azért van szükség, hogy egy kicsit több lisztet tudjon felvenni a hús. Forgassuk meg a húst a tejben, majd a lisztben. Ez után jó alaposan megforgatjuk a tojásban is, majd a végén a zsemlemorzsában. Régebben mindig villát használtam a panírozáshoz, de időközben rá kellett jönnöm, hogy sokkal hatékonyabb, ha csak simán kézzel forgatom meg a húst a panírozáskor. Valahogy alaposabban lehet felvinni az összetevőket.

A bepanírozott húsokat bő olajban süssük ki, hogy szép aranybarna legyen. Próbáljuk jól felforrósítani az olajat, hogy hirtelen tudjon sülni a hús, így kevésbé fog kifolyni belőle a fűszervaj. A hirtelen sütéstől a panír rögtön összeáll, így ha meg is olvad a vaj, akkor sem tud kifolyni. persze valamennyi biztosan elszivárog a sütés során, emiatt ne legyenek álmatlan éjszakáink. Krumplipürével tálalhatjuk!

Kijevi csirkemell

Kijevi csirkemell

 


Ha tetszik a bejegyzés, akkor nyomj egy lájkot, és oszd meg kérlek, hogy ismerőseid is értesüljenek róla!